Futurista mesevárosok

szingapur.jpg

Ázsiai metropoliszok – Szingapúr, Kuala Lumpur és Bangkok

Szingapúr az oroszlán városa

 

Szingapúr szigete mellett további 60 kisebb sziget tartozik a törpeállamhoz. Területét a parti sáv feltöltésével folyamatosan növelik, megközelítőleg 130 km² területet nyertek így az elmúlt 65 évben. A városiasodásnak köszönhetően szinte eltűnt az eredeti természetes növénytakaró, de a városban gondosan ügyeltek a zöld területek arányára. Csekély saját vízforrását esővízzel pótolják.

1965 óta független, de előtte brit gyarmati központ volt, ezt az előnyt nagyon jól ki is használta az elmúlt években. Stratégiailag fontos kikötője, amely megnyerte az angolok tetszését, régen szemetes kis városka volt. Mára az egyik leggazdagabb ország, de nevezhetjük akár városállamnak is. Az országot inkább egy rendkívül sikeres családi vállalkozásnak tartják, mint köztársaságnak.

Az első elnöke évtizedeken keresztül volt hatalmon, maga jelölte ki utódját, akit később persze meg is választottak, ezzel szinte egy időben fia lett a miniszterelnök-helyettes, a második elnök a későbbi lemondásakor természetesen a helyettesét jelölte ki. Érdekesség, hogy mindkét ex-elnök helyet kapott a kormányzatban.

szingapur-latkep.jpg

Szigorú törvények miatt a város nagyon tiszta és itt a legkevesebb a bűncselekmény a világon. Büntetendő, ha valaki a nyilvános illemhelyen nem húzza le a vécét, vagy köpköd, szemetel közterületen, sőt rágót sem lehet kapni, de a korrupció sem divat. Bár történelme során még nem keveredett háborúba (!) kötelező a sorkatonaság mind az állampolgároknak, mind a betelepülteknek.

Szingapúr bővelkedik látnivalóban. A gyarmati idők régi kikötő, a Clarke Quay házai ma szórakozóhelyeknek, éttermeknek adnak otthont. Az 1887-ben megnyitott Raffles hotel műemlék. A Sentosa-szigeten áll az egyetlen tengerparti erőd, a Siloso-erőd, de látványos a Lepkék-parkja, a Rovarok-királysága és az Óceanárium is. A szingapúri állat- és növénykert egyedülálló a maga nemében és a Jurong madárpark is kihagyhatatlan. Az ökoturizmus kedvelt célpontja a Gardens by the Bay, ahol többek között napenergiát gyűjtő mesterséges fák is láthatóak. Mindez pár nap alatt bejárható, akár tömegközlekedéssel és taxival is, de a metrót is érdemes kipróbálni. Az esti panoráma pedig lélegzetelállító.

Kuala Lumpur, a legnépesebb maláj város

 

kuala-lumpur.jpg

Kuala Lumpurt Dél-kelet Ázsia egyik legérdekesebb és legváltozatosabb városának tartják, mindemellett Malajzia fővárosa és kereskedelmi, gazdasági központ. Több kultúra barátságos együttélésének köszönhetően az egyik utcasarkon mecset a másikon hindu templom, a város egyik részén ultramodern felhőkarcolók, a másikon gyarmati stílusban épült romantikus épületek állnak.

Az idelátogatót főleg a nem várt gazdagság és tisztaság lepi meg, illetve a több színes kultúra békés egymás mellett élése. Ez utóbbi meglátszik az vacsoraasztalon is, Kuala Lumpur egy igazi kulináris élmény.

kuala-lumpur-ejszaka.jpg

A modern városrészben, az ún. arany háromszögben több épület is látványos. A Petronas-ikertorny 2004-ig a legmagasabb épület volt a világon, de még most is a legmagasabb ikertorony a Földön. A híres Skybridge látogatható, de a legszebb kilátás a Menara KL tévétoronyból nyílik. A Mardeka Square és a Chinatown a két legjobb úti cél, ha valaki történelmi sétára vágyik. Itt ötvöződik a maláj, a kínai és az indiai kultúra a brit gyarmati stílussal. Szépen kivilágítják este a Sultan Abdul Samad épületet és a maláj király rezidenciáját. Kihagyhatatlan a madárpark és a Lake Gardens is.

Érdemes meglátogatni a város közelében lévő Batu Cave barlang-szentélyt, de a lelkesebbek megnézhetik a Forma-1 pályát is. Nem utolsó sorban a bevásárlás is vonzó időtöltés lehet.

Bangkok, a thai angyalok városa

 

bangkok.jpg

Thaiföld fővárosának másik beceneve okkal és joggal a Kelet Velencéje. London után szinte minden évben a leglátogatottabb város. Thaiul a neve elképesztően hosszú, valószínűleg a leghosszabb nevű város a világon.

A város karakterét a hatalmas Chao Phraya folyó határozza meg, amelynek köszönhető a hajózható csatornarendszer (klongok). A hajókázás mellett kihagyhatatlan a város panorámája.

Számos buddhista templom látogatható a város területén, a legérdekesebb a Wat Phra Kaeo, a Smaragd Buddha temploma és a Wat Pho. Az előbbi a királyi palota területén található, amely mesebeli hangulatával és számos kiállított kincsével akár egy egész napos kirándulás is lehet. A Wat Traimit templomban látható Arany Buddha-szobor egyedülálló.

bangkok-etterem.jpg

A kínai negyed és a számtalan piac (Chatuchak- hétvégi piac, éjszakai piac, halpiac vagy a városon kívül eső Damnoen Saduak úszópiac színesítheti a programot.