Történelem, bazár, strand és finomságok: miért érdemes a Török Riviérát választani?

Törökország déli részén található egy rész, amely szó szerint mesebeli, nemcsak maga a táj, hanem a lenyűgöző történelmi és mondabeli háttere miatt is. Törökország délnyugati partvidékének Çeşmétől Alanyáig legelterjedtebb elnevezése a Török Riviéra, de „türkiz tengerpartnak” is szokták hívni. Több mint 3000 éve vonzó az utazók és a pihenni vágyók számára.

torok-riviera.jpg

Közkedvelt volt már az ókorban is, a mendemondák szerint Marcus Antonius Kleopátrának ajándékozta a part egy részét. Itt született Hérodotosz, a történelemírás atyja, de Szent Miklós, elterjedtebb nevén Mikulás is itt látta meg a napvilágot.

A világ hét csodája közül a halikarnasszoszi mauzóleum és az epheszoszi Artemisz-templom is itt volt. Az előbbit Mauszolósz perzsa helytartó (nevéből származik a mauzóleum szó) és felesége síremléke, utóbbi a Hold és a vadászat istennőjének csodálatos temploma volt.

A görög monda szerint Daphné nimfát Apolló errefelé üldözte kitartóan szerelmével. A nimfát apja babérfává változtatta, hogy a hölgy megóvja érintetlenségét. Kiméra, a nőstény szörnyalak, Hüdra, Kerberosz és Szphinx testvére itt élt Antalya közelében az erdőben. Ez a ”hölgy” lángokádó oroszlán-, kecske- és kígyófejű szörny volt, megjelenése szerencsétlenséget jósolt.

antalya.jpg

Márciustól novemberig tart a turistaszezon, strandjai homokosak vagy apró kavicsosak, és tiszták. Természeti kincsekben gazdag tája, történelemből ismert helyszínek, görög és római romok várják a kíváncsiakat. A türkizkék tenger merülésre csábít. A háttérről a Taurusz-hegység (vagy Torosz-hegység) lenyűgöző vonulatai gondoskodnak, ahol télen akár síelni is lehet.

Az időjárás megbízható, a szállodák pedig egyenesen mesések. Itt új jelentést kap a „terülj, terülj asztalkám”, mindezt pénztárcabarát módon. Aki megunja a napozást és a szállodai kényeztetést, az számtalan fakultatív program közül válogathat: többek között Demre, Mira, Kekova, Aszpendosz, Side-óváros, Alanya-várhegy várja a turistákat. Bátran ajánlható családoknak is, mert a kicsik szívesen látott vendégek. Érdemes akár szezonon kívül is ellátogatni, mert a golfkedvelőknek akkor megfelelő az időjárás.

Kekova, Demre városa közelében egy lakatlan sziget. Az antik város Dolichiste egy földrengés során elsüllyedt, ma igazi látványosság.

demre-szent-miklos-temploma.jpg

Demre városában láthatók Mira, lük város romjai és Szent Miklós temploma. Az ortodox katolikusok egyik kedvelt zarándokhelye. Látogatottak a lük sziklasírok is. A lüköket többek között már Homérosz is megemlítette az Iliászban, de Hérodotosz is írt róluk. Érdekességként jegyezte meg, hogy ennél a népnél az újszülöttek az édesanyjuk nevét vitték tovább és csak a nőnemű felmenők nevét tartották számon, ha az anya szabad volt, akkor a gyerek is, függetlenül attól, hogy az apa szabad, vagy rabszolga volt-e.

aszpendosz.jpg

Aszpendosz egy antik görög-római város, ismert a 15.000 férőhelyes színházáról, amely jó állapotban fennmaradt. A színházban ma is rendeznek előadásokat. Jelentős antik romok és épületek is láthatók, pl. vízvezeték, bazilika, agora és citadella, római híd és stadion is.

Side egyik lehetséges jelentése „gránátalma”, az ókorban jelentős város volt, kitűnő kereskedelmi kapcsolatokkal. Számos antik rom őrzi ennek az emlékét, érdemes megnézni a római színházat, az agorát és a „Nagy Kaput” is.

alanya-voros-torony.jpg

Alanya híres a váráról, Vörös tornyáról, gyógyító barlangjáról és a kikötőjéről, de utcáin is nyomon követhető a történelem. Szeldzsuk és oszmán kori műemlékek sokasága teszi hangulatossá a koraesti sétát.

A Török Riviéra nemcsak napozást, és csodálatos tengert valamint kiváló konyhát nyújt, hanem kulturális értékek sokaságát is. Mindenkinek jó választás, hiszen kellemes helyen, jó áron lehet nyaralni barátokkal, meghitten eltölteni a szabadságot a családdal, vagy akár egyedül feltöltődni az új kihívások előtt.

Utakról bővebben ide kattintva!