Karpathos - Kincsek titkos szigete

karpathos-apella.jpg

Hol a csudában lehet az? A görög sziget szinte ismeretlen az utazók körében, még a Görögországot szenvedélyesen felfedezők is ritkán hallottak róla. Karpathos az Égei-tenger egyik vadregényes szigete, Rodosz és Kréta között, amely még nem lett a tömegturizmus martaléka.

Ha igazi görög hangulatra vágyunk, klisék és díszletek nélkül, akkor Karpathos egy nagyon jó döntés lehet. Bájos falvak, helyes városok, kristálytisza tenger, szállodasorok és tömeg nélkül. A 300 km2-nyi sziget inkább a természetkedvelőknek és a strandolnivágyóknak jó választás. Strandjai csodálatosak: a csábítóan bársonyos homok, sziklás öblök, fenyvesek váltakoznak, még a napernyőt és a napágyat is olcsóbban lehet bérelni más nyaralóhelyekhez képest. A vízminőség pedig egyenesen kiváló.

karpathos-part.jpg

A Dodekániszosz szigetcsoport második legnagyobb tagja, kevesebb, mint 7000 lakossal, csöpp fővárosa Pigadia. Változatos a domborzata: délen inkább sík, majd a dombokat fenyőerdős hegyek váltják fel észak felé haladva. Megközelítése is nagyon egyszerű, hajóval vagy repülővel is könnyen el lehet jutni a szigetre

Szállásfoglalásnál vigyázzunk arra, hogy a legkedveltebb nevek a sziget a sziget északi és déli csücskében ismétlődnek. Valahogy úgy, mint nálunk az utcák: minden városban van egy Petőfi utca.

A hegyeknek köszönhetően szerpentinesek az utak, viszont mindenütt jó minőségű, aszfaltozott utak vezetnek a strandokhoz. Az autóbérlők gondoljanak arra, hogy tankolni leginkább csak a fővárosban lehet.

pigadia.jpg

Pigadia vagy Karpathos város a sziget fővárosa és központja, tőle 13 km-re található a repülőtér, de a legnagyobb kikötő is itt van. Az álmosan nyugodt kisváros (2500 lakossal) esténként nyüzsgő korzóvá válik. Központjában inkább apartmanok vannak, a városon kívül, a sziget leghosszabb strandjai mellett építették fel a szállodákat. A főváros kulturális élete szintén pezseg nyáron. A város múzeuma a közelben feltárt több ezer éves kultúra kincseit is bemutatja. A közelben fekvő Agia Kiriaki kolostorból szép a panoráma érdemes felsétálni.

Néhány helységnév és turista szempontból a jellemzője:

Ammopi a sziget egyik legkedveltebb üdülőhelye.

Arkasa nyugodt, rendezett kis falucska, kacskaringós utcácskákkal és kedves templomokkal, tavernákkal vadregényes tájon, amely ősi romokon épült. Strandja elismert, a családosok is jól érzik itt magukat.

Aperi a régi fővárosa a szigetnek, az Amerikába kivándorolt karpatosziak segítségével alapították meg itt az első középiskolát. Nekik köszönhető a szigeten szokatlanul modern építkezési stílus is, villák, amik inkább Olaszországra jellemző.

Finiki régen a sziget kikötője volt, ma már csak egy csöpp kis falu, de éttermeikben messze földön híresek a halételek.

Othos kellemes kis falu, népművészeti múzeummal büszkélkedhet, a hegyvidéki nyaralás kedvelőinek ajánlott itt apartmant bérelni.

Kiria Panagia a legszebb helyi település sokak szerint, a sziget jelképének számít.

mesochori.jpg

Mesochorit hatvan évvel ezelőtt csak gyalogosan lehetett megközelíteni, a szűk utcák miatt csak gyalog bejárható, de kedves kis falucska a hegyek között. Mint a legtöbb településnek, itt is a templom az egyik látványosság, a vallási ereklyéket érdemes megnézni. Diafani a második legnagyobb kikötővárosa a szigetnek, szép és rendezett, mint a többi település. Olymposba innen indul a hajó.

A legkedveltebb látványosság Olympos. A hegyi falucskát sokáig csak hajóval lehetett megközelíteni, viszont most már aszfaltozott út visz odáig. Esőben érdemes inkább a hajónál maradni, mert görög istenek ide vagy oda, nem szabad a sorsot kihívni magunk ellen.

olympos.jpg

A sziget északi része kopárabb, de a meredek sziklafalak sokszor kellemes öblöket rejtenek. A hagyományokat itt még élénken ápolják.

Mindegy, hogy egy verőfényes napot töltöttünk el a strandon, vagy egy kirándulás után vagyunk, a nap fénypontja lehetőleg egy taverna legyen, érdemes kísérletezni, bátran próbáljunk ki egy félreeső, kisebb településen lévő tavernát, és nyugodtan válasszunk számunkra ismeretlen ételeket nem fogunk csalódni. Látszik, hogy a görögök szeretnek jókat enni. A sziget egyik specialitása a Makarounes, ami -ahogy a nevéből lehet következtetni- egy tésztaétel sok hagymával.

karpathos-nepviselet.JPG

A szigeten ápolják a hagyományokat, a férfiak esténként tavernákban, kávézókban zenélnek, asszonyok sokszor hétköznap is hordják a népviseletet. Az itt lakók nyitottak a világra, sokan télre máshová költöznek, mások külföldön éltek sokáig, de mégis érezhető a görög szívélyesség és vendégszeretet.

Ezeken a szállásokon pedig ki is próbálhatjuk ezt a vendégszeretetet! (klikk)